Hirdetés
Európai mércével mérve csaknem a fél ország szegénységben él PDF Nyomtatás E-mail
2013. július 31. szerda, 08:00

moMagyarország végzetesen kettészakadni látszik: a legjobb helyzetben levő egymillió ember több pénzből él, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévő négymillió ember összesen. Ma Magyarországon 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben – állapítja meg a Tárki szegénységről szóló monitorkutatási eredményeire hivatkozva a Le Monde Diplomatque magyar kiadásának legfrissebb számában megjelent írásában Totyik Tamás.

A szegénység mást jelent a budai kerületekben, mást Telkiben, mást Ózdon és mást Tiszabőn – jelzi a szerző. Egy dolog viszont szerinte közös mindegyik helyen: a szegénység öröklődik, „újratermelődik”.

Statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik a mediánjövedelem hatvan százalékánál kevesebből élnek. A nettó mediánkereset Magyarországon 131 ezer, ennek a hatvan százaléka 78.600 forint. A nettó minimálbér viszont nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 60.950 forint, tehát ez azt jelenti, hogy ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor 22 százalékkal a szegénységi szint alatt élt – olvasható a cikkben.

A szegénység oka lehet a jövedelemhiány, a motivációs csapdahelyzet, az információkhoz való hozzáférés vagy a szolgáltatások elérésének a hiánya. Az elszegényedéssel a következő tényezők mutatnak szoros összefüggést: az iskolázottság, a foglalkoztatottság, a gyermekszám és a lakóhely földrajzi elhelyezkedése.

A szerző jelzi, hogy a drasztikus elszegényedés megindulása egyértelműen a 2008-as pénzügyi és gazdasági válsághoz köthető. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a II. világháború óta nem volt ilyen nagy és drasztikus az elszegényedés: ma Magyarországon 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben.

Évente átlagosan két százalékkal csökkent 2007 és 2013 között a háztartások átlagjövedelme – figyelmeztet a szerző. Az eloszlást tekintve is aggasztó az összkép: az alsó tizedben élőknek hat-hét százalékkal csökkent, miközben a felső tizedben élőknek esetenként több mint tíz százalékkal is nőtt évente a jövedelme.

Az alsó és felső jövedelmi tizedben élők közötti különbség kilencszeres lett, s a társadalmi egyenlőtlenség mértéke az unión belül csak Romániában nagyobb, mint nálunk. A felső jövedelmi tizedben élő egymillió ember összes jövedelme több, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévők – négymillió ember – összes jövedelme. A felső három jövedelmi hányadban élők összes jövedelme négyszer akkora, mint az alsó háromtizedben élők jövedelme összesen.

Az adatok a cikk szerint egyértelműen mutatják, hogy a magyar társadalom végzetesen kettészakadt, és a válság hatására megindult az alsó középosztály lecsúszása. Az alsó három tizedben egyre nagyobb azoknak a családoknak száma, ahol nincs foglalkoztatott – még közmunkás sem.

Ennek az a következménye, hogy az átlagjövedelem felénél kevesebb pénzből 1,2 millió ember él, és ők a teljes kilátástalanság és reménytelenség szintjén tengetik napjaikat. Ezekből a csoportokból egyre kevesebben lesznek nyugdíjasok, mivel el sem érik a nyugdíjkorhatárt, ezért keletkezik az a hamis látszat, hogy a nyugdíjasok között csökkent a létminimum alatt élők száma.

A nélkülözők aránya 2007-hez viszonyítva 2012-re 3,8 százalékról nyolc százalékra ugrott, a hónapról hónapra megélhetési gondokkal küzdők aránya 18 százalékról 26 százalékra nőtt. A szegénységi ráta a fiataloknál a legmagasabb: 26 százalék.

A nyolc általánost végzetteknél hússzor nagyobb a szegénység kockázata, mint a diplomával rendelkezőknél. A roma származás jelenti a legnagyobb szegénységi kockázatot, körükben a szegénység majdnem hetvenszázalékos. A gyermekét egyedül nevelő szülők harminc százalékát, míg a három gyermeket nevelő szülők 41 százalékát fenyegeti a szegénység kockázata. A három vagy több gyermeket nevelő roma családoknál az elszegényedési kockázat kilencven százalék feletti.

A háztartások mintegy nyolcvan százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan nagyobb, százezer forintos kiadást állni tudjon. Ez az érték 2007-ben még nem érte el a hatvan százalékot. A fűtés hiánya húszról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt. Saját bevallásuk szerint a családok 45 százaléka még kétnaponta sem képes húsfélét fogyasztani, ez az érték 2007-ben negyven százalék alatt volt. A roma családok kilencven százaléka volt deprivált vagy súlyosan deprivált helyzetben.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #2 kismadár 2013-08-09 16:25
Ez valószínűleg így van,de a mezőgazdaságból élő vállalkozók nem kapnak magyar munkavállalót.E zért szorulnak a más ország béli segédmunkásokra és ezek sajnos még jobban is teljesítenek.Ha ők nem lennének meg lehetne nézni a nagy magyar mezőgazdaságot és az ez által termelt gazdasági értéket!
Szóval vidéken biztos,hogy aki akar dolgozni és nem fél,hogy piszkos lesz a keze az talál is munkát.Csak akarni kell!A fiatalokat pedig nem tanították meg dolgozni,de nem is akarnak és ezért olyan rossz a statisztikai mutatójuk.
Idézet
 
 
+1 #1 goromba 2013-08-01 09:18
Magyarország gazdagabbik tizede jobban teljesít.
Hurrá!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...