Hirdetés
Szegény vidék, gazdag vidék – ön merre lakik? PDF Nyomtatás E-mail
2011. október 28. péntek, 07:00

 

merleg3Vásárlóerejét tekintve tovább csökkent Budapest előnye a vidékkel szemben, de az ország megosztottsága hasonló a korábbi évekéhez: Budapest és vonzáskörzete, valamint a tőle északnyugatra elhelyezkedő területek a leggazdagabbak, a legszegényebbek pedig az ország aprófalvas térségei az északkeleti és délnyugati végeken – derül ki a GfK Hungária idei felméréséből.

Budapest előnye a vidékkel szemben lassan bár, de egyre csökken – írja legfrissebb vásárlóerő-felmérését ismertető közleményében a GfK Hungária. Az idei vizsgálat szerint az egy főre jutó vásárlóerő-index értéke az idén 132,9 volt a fővárosban, szemben a 2010-ben mért 133,6-tal.

A legnagyobb növekedést a már évek óta folyamatosan fejlődő Komárom-Esztergom megye érte el. A harmadik helyezett Fejér megye, szintén látványos növekedéssel. „A fejlődés egyik oka a megyeszékhelyekre koncentrálódó iparfejlesztés lehet. A Tatabányán és Székesfehérvárott lévő vállalkozások tömege akár az egész régió jövedelmi viszonyaira kihathat” - vélekedett Kui János, a GFK Hungária Kereskedelem szektorának menedzsere.

Győr-Moson-Sopron (104,7) kisebb visszaeséssel is megőrizte tavalyi 4. helyezését, míg Vas (104,1) megelőzte Pest megyét (103,3), így az 5. helyre került. A többi megye vásárlóereje - a tavalyi évhez hasonlóan - idén sem érte el az országos átlagot – mutatja a GfK vásárlóerő-térképe. Az indexek Heves, Tolna és Békés megyében mutatnak nagyarányú növekedést. Baranya, Nógrád és Zala viszont jelentős csökkenést szenvedett el. A sereghajtók változatlanul Bács-Kiskun (18.), Békés (19.) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (20.). Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vásárlóerő-indexe kis mértékben még tovább is csökkent.

A GfK szerint a települések rangsorában idén is voltak változások. Az 1000 főnél nagyobb népességű települések rangsorában (Budapest nélkül) idén az első helyen Telki végzett (144,0), utána Üröm (138,1), a tavalyi első Csopak (137,2), majd Paks (133,7) és Nagykovácsi (133,2) következik. Budapestnek öt olyan kerülete van, ahol Telkiét is meghaladja az egy főre jutó vásárlóerő.

A legszegényebb települések sorrendjében alig történt változás, de az index értéke tovább csökkent. Az 5. legszegényebb település idén Vilmány helyett Taktakenéz, az utolsó négy település sorrendje megegyezik a tavalyival: Kántorjánosi, Szendrőlád, Alsószentmárton mögött idén is Tiszabő zárja a sort.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 a messziről jött 2011-10-28 11:51
Budapest előnye, lehet, hogy csökken, de tudjuk, hogy hány jómódú él gyakorlatilag Budapest kertvárosaiban. Telki is Budapesten dolgozó, élő, a városhoz kötődő lakóparki népessége miatt áll ilyen előkelő helyen, nem a falusi, disznót tartó Józsi bácsi meg a csirkéket etető Mari néni viszi fel az átlagot. Telki nem is egy "normális" falu, hanem csak egy éjszakai alvóhely, ezért ez az összeállítás így hamis képet mutat azokhoz a településekhez képest, amelyek többsége ténylegesen is, életvitelszerűe n, a közösséghez valóságosan kapcsolódva él a településén.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...