Lehet népszavazás a stadionról Nyomtatás
2019. október 24. csütörtök, 06:00

birosag02A Kúria felülbírálta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, szerinte lehet népszavazást tartani arról, hogy épüljön-e atlétikai stadion a Csepel-sziget csúcsán, ezért a bíróság hitelesítette az erről szóló népszavazási kezdeményezést.

A kérdést eredetileg Kassai Dániel volt LMP-s politikus nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), és úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy 2023. január 1-ig a 38086/78 helyrajzi számú Kvassay Jenő út, Ráckevei-Soroksági Dunaág, Duna folyam, MÁV Kelenföld-Keleti pályaudvar vasútvonal által határolt területre atlétikai stadion ne épüljön?”

Az NVB júliusban megtagadta a kérdés hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a kérdés egy kormányrendelet módosítására irányul, vagyis nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, pedig népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani. Az NVB szerint a kérdés ráadásul nem felelt meg a választópolgári egyértelműség követelményének, mert a kérdésben a település megjelölése nélkül, csupán helyrajzi számként szerepelt a helyszín, ami helyismeret hiányában a választópolgárok jelentős részének nem egyértelműen meghatározható.

Az NVB határozata ellen Kassai Dániel a Kúriához fordult, amely hétfőn hitelesítette a kérdést, megváltoztatva az NVB döntését. A bíróság a végzésébe szerint a kérdés nem arra vonatkozik, hogy a Budapesti Atlétikai Stadion egyáltalán ne épülhessen meg, hanem az építkezés megkezdésének 2023. január 1-jéig történő elhalasztását célozza. A bíróság szerint tehát azt kellett vizsgálni, hogy az építkezés elhalasztásáról rendelkezhet-e az Országgyűlés egy eredményes népszavazást követően.

A Kúria megítélése szerint a népszavazási kérdés nem a beruházás megvalósításának teljes meghiúsítására, csupán időbeli elhalasztására irányul. Így közvetve sem befolyásolja és akadályozza a hatósági engedélyezési eljárások lefolytatását. Nem érinti a kormány hatáskörébe tartozó kérdést, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozónak minősül.

A bíróság vizsgálta az egyértelműség követelményének teljesülését is, és arra jutott, nem ért egyet az NVB-vel abban, hogy az érintett helyszínnek a település megjelölése nélküli, pusztán helyrajzi szám alapján történő megadása, helyismeret hiányában a választópolgárok jelentős részének nem egyértelműen meghatározható. A Kúria álláspontja szerint a választópolgárnak lehetősége van arra, hogy a helyrajzi szám és az atlétikai stadionra való utalás alapján a területet beazonosítsa, és kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy a kérdés a Budapesti Atlétikai Stadion létesítésével kapcsolatos. A Kúria szerint a kérdésben szereplő elírás – Soroksári helyett Soroksági – nem értelemzavaró. Mindezek alapján a bíróság hitelesítette a népszavazási kérdést. A végzés jogerős.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek