Hirdetés
A közszféra bérei is segítették a májusi keresetnövekedést PDF Nyomtatás E-mail
2019. augusztus 02. péntek, 07:00

penz03Az általános munkaerőhiány mellett a költségvetési szektorban újra felgyorsult béremelésekkel magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hogy a KSH friss adatai szerint májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. Az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva. A májusi 3,9 százalékos és az első öthavi 3,5 százalékos inflációval számolva az év ötödik hónapjában 7,0 százalékkal, január-májusban 6,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek eljuttatott kommentárjában alapvetően a közszférában újra induló bérrendezéssel magyarázta az előző hónaphoz képest a gyorsuló bérkiáramlást, miután az áprilisi 3,6-ről 10,7 százalékra ugrott meg a költségvetési szféra átlagbér-növekedése májusban. Eközben a versenyszféra bérnövekedése továbbra is stabilan 10 százalék felett alakul, egymás után ez a tizennegyedik hónap, amikor kétszámjegyű az ütem. Továbbra is átlag feletti a bérnövekedés az energiaszektorban, a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban és az építőiparban is, de mindenképpen kiemelendő a közigazgatás területe, ahol 15,4 százalékkal nőttek a bérek az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

Előre tekintve az ING Bank elemzői arra számítanak, hogy átlagosan 10 százalék körül maradhat a bérnövekedés üteme a magyar gazdaságban. A legfontosabb kérdés ugyanakkor az, hogy mekkora részét költi majd el a lakosság ennek a többletjövedelemnek, hallva a híreket egy közelgő válságról és látva a kedvező megtakarítási lehetőségeket az állampapírpiacon.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint elsősorban a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya és a bérminimum emelések hatására nőttek a várakozásokat meghaladva a bérek májusban. Számításai szerint 2015 óta az egyedi kifizetésektől megtisztított rendszeres bérek 50,4 százalékkal nőttek. A 2013-tól 2019 végéig terjedő ötéves periódus alatt 52 százalékot nőnek a reálbérek az idei tendenciákat is figyelembe véve. Erre az évre 10 százalékot meghaladó bruttó bérnövekedést vár a vezető elemző, a reálbér-növekedés pedig 6,5 százalék felett lehet, de a kockázatok felfele mutatnak – tette hozzá.

A kifeszített munkaerőpiac és a rekord alacsony munkanélküliség miatt a bérnövekedés dinamikája a következő időszakban is hasonlóan intenzív marad. A munkaerőért zajló összeurópai versenyben a hazai béreknek továbbra is jelentős hátrányt kell még ledolgozniuk.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője arra mutatott rá, hogy májusban a bérek emelkedése meghaladta a minimálbéremelés mértékét, így a növekedés inkább a magas munkaerő-keresletre vezethető vissza. Most is elsősorban a versenyszférában dolgozók bérnövekedése járult hozzá az emelkedéshez, de a közigazgatásban dolgozók keresete is átlagosan kétszámjegyű mértékben nőtt. A közszférában ugyanakkor továbbra is látszik a béremelések folytatásának szükségessége. A versenyszféra egyes ágazataiban a béremelkedés egyenletes volt, csak néhány ágazatban volt a növekedés mértéke csekélyebb. Tekintettel a munkaerőhiány fennmaradására, az év egészére az átlagbérek 10 százalék feletti emelkedésére számít az elemző, amely a fogyasztáson keresztül elősegítheti a GDP 4 és 5 százalék közötti éves növekedését.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+5 #3 Irodista 2019-08-07 08:23
Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650-et látok illetményalapnak.
A statisztikában minden jól mutat. Ha az ország felének hasmenése van a másik felének szorulása akkor a statisztika szerint az ország makk egészséges.
A minimálbér és a bérminimum emelgetéseit pedig NE vegyük már béremelésnek, főleg azért ne, mert lassan a környező országok mindegyikében magasabb lesz. De ugye Magyarország jobban teljesít. Hja Etiópiánál biztosan vagy már lehet még attól sem.
Idézet
 
 
+5 #2 Bem apó 2019-08-06 11:18
Nevetséges.
Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó egy vassal se kap többet mint előtte. De a statisztikában jól mutathat.
Idézet
 
 
+7 #1 Vidéki 2019-08-02 12:05
Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő többségénél nem volt béremelés, 0 forintot kaptak, pl. köztisztviselők , szociális területen dolgozók, múzeumi, közgyűjteményi közalkalmazotta k, közoktatásban dolgozó - nem tanár - közalkalmazotta k, egyéb területen dolgozó közalkalmazotta k. Egyszer kaptak - papíron - 30%-os béremelést a kormánytisztvis elők, ezért évekig a közszolgálatban dolgozók béremelése növeli az országos átlagot, nevetséges.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...