Hirdetés
Az önkormányzati rendszer megújítása
Csökken a népesség, nem kell annyi önkormányzati képviselő PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 28. csütörtök, 09:00

valaNem Csepel az egyetlen hely az országban, ahol 2014-hez képest annyival csökkent a lakosság létszáma, hogy amiatt a 2019-es önkormányzati választások után kevesebben lesznek majd a képviselő-testületben, mint jelenleg.

 
Fontos változások jönnek az útlevélnél és a személyi igazolványnál PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 22. péntek, 09:15

hivatalnok kA kormány benyújtott egy bürokráciacsökkentő törvényjavaslatot. Változás jön az útlevélnél, a személyire új adatok kerülnek fel, és kéményseprőt is könnyebb lesz találni.

 
Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 21. csütörtök, 08:00

alairas kVan olyan munkahely, ahol a törvényi határidő után kapták meg a közszolgák az új szerződésüket, és a fájdalomdíjként beígért 30 százalékos emelés sem jár mindenkinek. Hosszú huzavona után eldőlt, mégis kap végkielégítést az, aki az átsorolás miatt felmond.

 
Bőven lenne mit fejleszteniük a magyar városoknak a honlapjaikon PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 18. hétfő, 08:00

laptopEgyáltalán nem mindegy, hogy milyen a minősége egy település honlapjának. Ma már az egyik fontos tényező, amin meg lehet ítélni, hogy jól vagy rosszul működik egy önkormányzat. Ideális esetben minden olyan információ elérhető a falvak és városok honlapjain, ami a lakosok és a vállalatok számára fontos lehet, akik így az interneten tudják követni és intézni a helyi ügyeket. Mindez nem csak a hatékony önkormányzati működést, hanem az átláthatóságot is elősegíti, ugyanis követhetőbbé és ellenőrizhetőbbé válnak azok a tranzakciók és döntések, amelyekhez egyébként a korrupció kapcsolódhat.

 
MKKSZ: 7500 köztisztviselő sztrájkolt országszerte PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 15. péntek, 07:00

mkksz-logoOrszágszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

 
Ügyet intézne csütörtökön? Vigyázat, sztrájk lesz PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 14. csütörtök, 08:00

borosne2Március 14-én több fővárosi kerületben, egy megyei jogú városban és számos településen sztrájkba lépnek a közszolgák. A szociális ágazat is sztrájkba lépett volna, azonban sikerült valamiféle megegyezéssel elkerülni ezt. A szakszervezet minden ágazatra vonatkozóan más-más követelésekkel lépett fel. A konkrét települések neve titok.

 
Vagyonkezelő alapítványok mint a vagyonkezelés új formái PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 04. hétfő, 08:30

torveny3A Parlament előtt található törvényjavaslatban az igazságügyminiszter a vagyonkezelés eddig a magyar meglévő fajtáit egészítené ki a vagyonkezelő alapítványok intézményével. A különböző vagyonkezelési formáknak a közös jellemvonása, hogy más személy (adott esetben az állam vagy az önkormányzatok) tulajdonában lévő vagyonnal kapcsolatos feladatok ellátására irányulnak. A vagyonkezelés célja a vagyon megőrzése és gyarapítása, az azzal való rendeltetésszerű gazdálkodás.  

 
Schmidt Jenő: Újra fel kell építeni a vidéket PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 04. hétfő, 07:00

schmidtjeno12 Óriási segítség a falusi csok az 5 ezer fő alatti településeken élőknek – mondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az Echo TV-ben. Schmidt Jenő úgy fogalmazott: újra fel kell építeni a vidéket, amely '89-től folyamatosan leszakadt, mert mindig a háttérbe szorult. Szerinte a kormány vidékfejlesztési programja 3 millió emberhez fog eljutni.

 
Mostantól minden egyes ingatlannak pontos címe lesz PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 25. hétfő, 08:30

levellAz önkormányzatok jegyzői feladata és felelőssége komoly az ügyben.

 
Öt megye kormányhivatalához fordult a Társaság a Szabadságjogokért PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 08. péntek, 08:00

kert05 megyében 125 önkormányzat közösségi együttélési rendeletében talált  a szervezet a magánszférát súlyosan sértő szabályokat. 2018 végén arra kérték a vizsgált megyék kormányhivatalait, hogy szólítsák fel az önkormányzatokat a jogsértő rendeleti szabályok hatályon kívül helyezésére.

 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

6. oldal / 60

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzat hivatala alkalmaz, mint köztisztviselőt , akkor mi köze is van a... Tovább...
  • Uraim! Nem kellene már valamit lépniük ez ügyben? Szégyen, hogy ennyire becsülik... Tovább...
  • Uraim! Nem kellene már valamit lépniük ez ügyben? Szégyen, hogy ennyire becsülik... Tovább...
  • Az Önkormányzati köztisztviselők 2007 óta nem kaptak béremelést a munkájukért !!... Tovább...
  • Miért van ez a megkülönböztetés??? 2007 óta az Önkormányzati köztisztviselők nem... Tovább...
  • Arról miért nem beszélünk, hogy a "kiemelt" megyék már most is 30-35%-kal magasa... Tovább...
  • Nem elég, hogy a valamikor (2010. előtt) egységes tisztviselői kart is szétrombo... Tovább...
  • Az előttem szóló "Városi", szerintem nem tudja igazán, hogy miről beszél... de b... Tovább...
  • Egy faluban a köztisztviselő bére a legutolsó!! Annak "emelésére" már sosem jut.... Tovább...
  • Egy faluban a köztisztviselő bére a legutolsó!! Annak "emelésére" már sosem jut.... Tovább...
  • Miért van ez a megkülönbözteté s? Kormánytisztvis elő, önkormányzati köztisztvis... Tovább...
  • Annyi a köze az Államnak a bérünkhöz, amennyi a befizetett adónkhoz! Akkor jók v... Tovább...
  • Ez jó döntés, persze még így is kevés, figyelembe véve a munka mennyiségét, a sz... Tovább...
  • Na végre! Ezt már 5 évvel ezelőtt kellett volna megtenni. Basáskodó építéshatósá... Tovább...
  • Ahol nincs pénz, ott nem kell önkormányzatosd it játszani. Tovább...