Irtózatosan gyors átszervezés folyik a kormányban Nyomtatás
2019. augusztus 27. kedd, 07:00

kezfogŐrült tempóban szervezi át a kormány a települések fejlesztési pályázatainak kezelését: a belügyi tárcához került az ügy az emberminisztériumtól, amely egymás után veszti el a felügyelete alá tartozó szakterületeket.

Pintér Sándor miniszternek vagy az általa kijelölt minisztériumi vezetőnek kell jóváhagynia a települések pályázatait - írja a Népszava. A héten jelentették be, hogy a felsőoktatási képzés teljes irányítása átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), de eddigi gazdája, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csonkolása már májusban megkezdődött. Akkor a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság költözött át a Belügyminisztériumba (BM).

A napilap információi szerint ezek a lépések egyértelműen a Kásler Miklós irányítása alatt működő apparátus gyengeségére vezethetők vissza. Fideszes településvezetők állították a Népszavának, hogy a miniszterelnök hónapokat várt a felzárkóztató csomagra, majd az erős kezű vezetőként elkönyvelt Pintér Sándor belügyminiszterre bízta a területet.

Nemcsak arról van szó, hogy a belügyminiszter dönt minden helyi ötletről és pályázatról, hanem arról is, hogy mindezt rohamtempóban, mindössze 21 nap alatt akarja teljesíteni. A BM sajtóirodája elárulta a napilapnak, hogy a Magyar Falu Program kivételével minden elkészült pályázatnak hét napon belül el kell jutni hozzájuk és hét nap alatt el kell dönteni, hogy javasolják-e a miniszternek a program támogatását, majd a vélemény alapján Pintér Sándor vagy az általa kijelölt belügyi vezető dönt a terv sorsáról újabb egy hét alatt.

Ossza meg a bejegyzést