Hirdetés
Az „olcsó” állam nem hatékony PDF Nyomtatás E-mail
2019. augusztus 02. péntek, 08:00

allampMinél olcsóbb az állam, annál kevesebbet ad az állampolgároknak – mondták a Rádió Orienten Szmetana György, Józsa Fábián és Gyergyák Ferenc közigazgatási szakértők.

A közigazgatásnak is van rezsiköltsége

Bár ebbe kevesen gondolnak bele, de munka-és anyagköltségek a közigazgatásban is jelentkeznek. Azonban a köztisztviselők munkaórája, a felhasznált eszközök költése és ezek beárazása sosem volt arányban az egyes eljárások után fizetett illetékekkel, hanem inkább a lakosság jövedelmi és szociális helyzetével.

Minél olcsóbb az állam, annál kevesebbet ad

A szakértők szerint fontos, hogy az állam ne próbáljon meg a legolcsóbb szolgáltatóvá válni, mert akkor nem fog adni semmit. „Minél többet vesz el az állam, annál többet ad és minél olcsóbb, annál kevesebbet” – hívták fel a figyelmet.

„A túlszabályozottság országa”

Miközben a jogalkotó egyfajta társadalmi felfogást közvetít és akaratot érvényesít, maga a közigazgatás a törvényalkotási folyamatba nem szól bele, majd csak azt követően feladata a szakmai előkészítés és a végrehajtás. Szmetana György szerint hazánk a túlszabályozottság országa, az pedig mindig megítélés kérdése, hogy egy-egy adott változásnál az azzal járó költség-többlet terheit a közigazgatásra vagy az ügyfélre hárítja-e át.

Hézagok a költségvetésben

Józsa Fábián szerint további probléma, hogy a hatóságok költségvetésében külön tételsoron nem szerepel a hatósági eljárásban felmerülő szakértői díjak költsége, noha annak mértéke az ügyek függvényében évről évre változik, s előnyösebb lenne, ha tervezhető volna. Ugyancsak nem tervezhető külön igazgatási költségként a függő hatályú döntés bevezetése óta megnövekedett mértékű illeték- és díjvisszafizetés, így az ehhez szükséges forrást a hatóságnak "ki kell gazdálkodnia".

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Kezdik visszaadni azokat a feladatokat, amit néhány éve központosította k? Tovább...
  • Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mo... Tovább...
  • Ez hányadik átszabás 2010. óta? A sokadik, mert nem működik a rendszer. Miért ne... Tovább...
  • Ha a párbeszéd híve lenne, már régóta intézkednie kellett volna a szociális terü... Tovább...
  • Nehogy már a szülő vagy az óvodapedagógus - aki ismeri a gyereket tetőtől talpig... Tovább...
  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...
  • A 38.650,-os illetményalapot kellene emelni, hogy jelentsen is valamit a béremel... Tovább...
  • Azonnali, legalább 50%-os béremelést az önkormányzati köztisztviselők nek!!! Az ... Tovább...
  • "A rendszerváltás egyik legfontosabb és talán az egyik legsikeresebb vívmánya az... Tovább...
  • Furcsa hogy ezek a polgármesterek megússzák a börtönt.egy kis pénzbünti aztán jó... Tovább...
  • Szociális ágazat - elfelejtett ágazat. Persze elfelejtett ágazat még a közgyűjte... Tovább...
  • A magyar minimálbér még itt Kelet-Európában is kevés, már a románok is leelőznek... Tovább...
  • A magyar falu legnagyobb problémái - nincs munkahely, nincs a helyi lakosság igé... Tovább...