Hirdetés
Leállhat az ügyintézés? PDF Nyomtatás E-mail
2019. április 12. péntek, 07:30

penztarA Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a központi és a területi közigazgatásban összesen 2500-an kérték felmentésüket, de ez szerintük nem jelent gondot az ügyintézésben. Az Index értesülései szerint májusra kaotikus helyzet alakulhat ki a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban.

Megnövelt munkaidő, a beígért emelés helyett bércsökkenés, ezzel egyidejű, jelentős munkateher-növekedés és a megbecsülés érzésének hiánya. Forrongnak az indulatok a kormányhivatali dolgozókban, akik közül márciusban több ezren beadták felmondásukat.

Március elsején lépett életbe a köztisztviselői jogszabályváltozás, amely a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint a megyei, járási és központi kormányhivatalok dolgozóit, továbbá a nyugdíjfolyósítónál dolgozókat és a Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjét és ügykezelőjét érinti, írja az Index.

A módosítás értelmében már nem számítják bele a félórás ebédidőt a munkanapba, így az eddigi 8 helyett legalább 8 és fél órát kell naponta dolgozni.

Ez egy évben összesen nagyjából plusz 14-15 munkanapot jelent ezeknek a hivatalnokoknak, miközben ugyanezzel a törvénymódosítással 25-ről 20 napra csökkent az alapszabadságuk.

Bár a gyerekek után járó pótszabadság a duplájára nőtt, de az egygyerekesek vagy gyermektelenek alapszabadsága így is csökkent, sőt, volt olyan panaszlevél is, amely szerint egy háromgyermekes, több évtizedes tapasztalattal rendelkező hivatalnok a gyermekek után jó pótszabadsággal együtt is, összességében még mindig 11 napot veszít a munkaidő-növelés miatt.

Egy név nélkül nyilatkozó központi államigazgatási dolgozó szerint náluk a megnövelt munkaidő hétfőtől csütörtökig 7:30 és 16:30 közötti munkavégzést jelent, ami nem is 8,5, hanem napi 9 óra. Korábban a Népszava írt arról, hogy a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságon például 9 órás lett a munkanap, a törvény munkaidő-beosztásra vonatkozó része szerint ugyanis a napi munkaidő maximum 12 óra, a heti munkaidő maximum 48 óra lehet. Az Index információi szerint a napi 9 órás munkaidő csaknem a teljes közszférában, afféle általános gyakorlat lett márciustól.

Mindeközben a kormányhivatali dolgozók cafeteria-juttatásai idén már elmaradnak, miközben a tavaly januári bérnövekmény meg sem közelítette a megelőzően 9-10 éven át, a bértábla befagyasztása miatt elmaradt növekedést. Az Index egy forrása azt állítja, a kormányhivatali dolgozók konkrétan bércsökkenéssel szembesültek márciusban, miközben megnövelték a munkaidejüket és munkaterheiket.

A közigazgatási dolgozókat március 15-ig tájékoztatták a jogállásuk, munkaidejük és szabadságaik változásairól. Amennyiben valaki nem fogadta el új besorolását, és ezt öt napon belül jelezte, akkor a munkáltatónak fel kellett mentenie őt és az eltöltött évek után végkielégítést kell neki fizetnie.

A felmentésüket kérők száma Pest megyén belül döbbenetes mértékeket ölt, többen úgy is a távozás mellett döntöttek, hogy egyelőre nincs kilátásban új munkalehetőség. A további tömeges létszámcsökkenés több szervezeti egység működését megbéníthatja, melyeknek eddigi működése is problémás volt. A jogviszony-átalakulás okán felmentésüket kérő kollégák két hónapos felmentési idejükből egy hónap elengedésre kerül, az időarányosan kiveendő szabadságok miatt pedig nagyjából két-három hét múlva rengeteg szék fog kiürülni, feladatkörök maradnak ellátatlanul.

A kormány szerint nem lesz gond a kormányhivatali ügyintézésekkel, annak ellenére, hogy elismerték: 2500-an kérték felmentésüket az elmúlt hónapban. A Miniszterelnökség Sajtóirodája azt írta az Index kérdéseire, hogy a kormány célja a kisebb bürokrácia, kevesebb, de anyagilag jobban megbecsült kormánytisztviselőkkel, csak annyian dolgozzanak az államnak amennyi feltétlenül szükséges.

"Ezért két irányba történtek intézkedések az elmúlt időszakban. A bürokráciacsökkentés irányába: a kormány korábbi döntésének megfelelően januártól körülbelül 6800 álláshely szűnt meg a minisztériumoknál és háttérintézményeknél. A béremelés irányába: a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére átlagosan 30%-kal emelkedett. Az első emelt bér a márciusi fizetéssel most április elején érkezik, az illetmény-különbözetet januárig visszamenőleg megkapják. Ez 25 ezer kormánytisztviselőt érint, a béremelésre idén 40 milliárd forintot fordít a kormány" – írta a Miniszterelnökség.

A központi közigazgatásban a kormánytisztviselők döntő része elfogadta az új kinevezését, a központi közigazgatásban és a területi közigazgatásban (kormányhivataloknál) összesen 2500-an kérték a felmentésüket. A munkaerőpiac erős felszívó hatása miatt, a munkahelyváltás többnyire nem okoz gondot, a Karrier Híd Programban csak 245-en regisztráltak

– írták, hozzátéve azt is, a kormány szerint a bürokráciacsökkentés a kormányhivatalok és a minisztériumok működését nem érintik: minden ügyintézés a megszokott rend szerint zajlik, az állampolgárokat tehát ez semmilyen módon nem érinti.

Érdemes tudni, hogy miközben több mint egy éve létszámstop van érvényben a kormányhivatalokban, a bürokráciacsökkentés hozadékaként megrövidültek az ügyintézési határidők is. Ez pedig azt jelenti, hogy a folyamatosan, és most több ezres létszámban távozók pótlása mellett a maradókon fokozott a munkateher, ami – afféle ördögi körként – újabbakat riaszthat el a közszolgálatból.

Különösen annak fényében jelentős az egy hónap alatt felmentését kérő 2500-as létszám, hogy a területi közigazgatásban mintegy 36 ezren dolgoztak a létszámstop bevezetésekor, vagyis a dolgozók nagyjából 7 százaléka távozik egy hónap alatt.

„Nem ezt érdemeltük. Ez nem közszolgálat, ez már közrabszolgaság" – fogalmazott például az Indexnek név nélkül egy kormányhivatalban dolgozó, egyedülálló édesanya. Állítása szerint a megnövelt munkaidő miatt a gyerekei, akiket egyedül nevel, az iskolaajtó előtt várnak rá délutánonként, más nem tud értük menni. A bére, mint mondta, összességében csökkent, de nem is ismer olyat, akinek nőtt volna: Másokról persze nincs hiteles információm, de az én jelenlegi fizetésemmel az órabérem nem éri el az 1000 forintot – mondta.

A szakszervezet szerint ez egy tipikus eset, ami miatt még inkább romlik a közhangulat. A 70 ezer kormánytisztviselőből jellemzően csak a központi közigazgatásban adták meg egységesen a béremelést, így a minisztériumok, államtitkárságok és az államkincstár dolgozói, továbbá a hivatalvezetők és a kormánymegbízottak részesültek ebben.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az érintettek már eddig is jelentős túlmunkát vállaltak és folyamatos stresszhelyzetet kellett kezeljenek.

Hónapokon át bizonytalanságban tartották, és azzal hitegették őket, hogy legalább a bérük nőni fog. Sok helyen a minimális tájékoztatást sem kapták meg, mert a vezetők sem tudtak biztosat mondani - mondta Boros Péterné, aki hozzátette, hogy a szakszervezet országszerte szinte valamennyi megyéből kapott már panaszt.

A megmaradók megbecsülése és segítése, megóvása érdekében is fontos, hogy támogassák ezeket a közszolgákat, éppen ezért a szakszervezet kifizeti az ügyintézési határidők tarthatatlanságából fakadó rendbírságokat a tagjai számára, tudatta Boros Péterné.

Tovább harcolnak azért is, hogy a központi és területi közigazgatásban dolgozókat egyaránt megbecsülő szabályokat alkosson a kormány, éppen ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy jöjjön létre a Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal, amely érdemi tárgyalófórumként kell működjön. Mindezek érdekében folytatják akcióikat, ahogyan a március 14-i sztrájkjukat is.

A kevesebb szabadság mellett megnövekedett túlmunka, a kiesők pótlása újabb bajokat szülhet, mondta Borosné, aki arról is beszámolt, hogy már a létszámstop kezdete óta számos kolléga döntött úgy, hogy elhagyja a közigazgatást, ami eddig nagyban megnehezítette a szervezeti egységek munkavégzését. Az utánpótlás hiánya miatt, a március 1-től érvényes, új szervezeti és működési szabályzatok pedig még kevesebb emberrel, kisebb létszámkerettel számolnak megyénként és járásonként is.

Ez hatalmas terhet jelent, a határidős munkavégzésből fakadó problémák több osztályon is jelentkeztek, Borosné tud olyan kormányhivatali szakágról, ahol a 14 fős létszámkeretből tízen felmondtak egy osztályon, a kieső munkaerő pedig – képzettség és gyakorlat híján – gyakorlatilag pótolhatatlan. Ezáltal olyan fontos területeken is ellehetetlenülhet az ügyintézés, mint gyámhivatali, a szociális terület, az idős-ellátás, vagy éppen a környezet-egészségügy.

Borosné szerint átlagosan 9 százalékkal csökkent a kereset, emiatt az elmúlt hetekben olyan általános felháborodás alakult ki, amelyről nem drámai túlzás azt állítani: katasztrófahelyzetet idézhet elő. Nem elég ugyanis, hogy a kevés megmaradó dolgozónak át kell venni a kiesők munkáját, a hónapok óta tartó feszített tempó, többletfeladatok ellenére még tízezer forintos rendbírság is sújtja azokat, akik nem tudják tartani az ügyrendet, azaz az ügyintézési határidőket.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #5 kitkalkulator 2019-04-20 21:36
Túlment bárki is az általános ismereteken és számszerűsített e az Őt ért hátrányokat?

Az alábbi kalkulátor segítségével bárki kiszámolhatja a munkaidő és fizetés csökkenésének mértékét, a változás valós mértékét éves szinten, órabérre lebontva.

Számold ki Te is a Téged ért kár mértékét és oszd meg velünk e-mailben (; jelige: kalkulátor) vagy a poszt alatt kommentben!

http://kitkalkulator.probaljaki.hu/
Idézet
 
 
+6 #4 Figyelem! 2019-04-16 15:37
Nagyon nagy a baj!
A felállt 2500? - szerintem több, és még többen lesznek - ügyintéző helyett akik maradnak, azoknak kell elvégezni azt a munkát, amit korábban 2-3 fő végzett el. Ez hová fog vezetni? Van az a bér - amit egyelőre még senki, de tényleg senki nem látott - amiért valaki hajlandó az eddigi egyébként is feszített tempó melletti munkája mellett még elvégezni? Tudok hivatalt, ahol a hivatalvezető, osztályvezetők álltak fel, és mondták hogy elég. Vidéken teljes osztályok szűntek meg, szakemberhiány miatt. Miért dugjuk homokba a fejünket?
Idézet
 
 
+6 #3 bajos 2019-04-16 14:45
Én megértem azt aki marad, azért vidéken, speciális képzettséggel nem könnyű másik munkát találni. És ezért sztrájkolni sem mer.
De!
Az alábbi példát figyelembe vehetnék.
A 80-s évek elején a svájci határőrök oly módon sztrájkoltak, hogy nem letették a munkát, hanem minden jogszabályi előírást szóról szóra betartottak. Ez ott oda vezetett, hogy 2 hét múlva amikor megkapták amit kértek, visszaálltak a normál menetbe, további két hétig tartott mire normalizálódott a határokon az élet.

Szerintem ez itthon is működhetne.
Idézet
 
 
+12 #2 Anno2 2019-04-12 19:22
Családbarát munkahely.☹
Idézet
 
 
+15 #1 Vidéki 2019-04-12 07:53
Azt gondolják a vezetők, hogy a kormánytisztvis előkkel és a köztisztviselők kel mindent meg lehet tenni - elvesszük a cafetériát, csökkentjük 5 nappal az alapszabadságot , megszüntetjük a túlórapénzt (már ahol volt!), 12 órás napi műszakot rendelünk el és ezt szó nélkül tűrik a tisztviselők?! Hát nem, szavaztak a lábukkal és elmentek, sőt még többen fognak elmenni és a közigazgatás hamarosan letérdepel, mert nem lesznek szakemberek. A fiatalok sem törekednek ide, mert kevés a pénz, nagy a felelősség és nagy a kiszolgáltatott ság. Ennyi, a közigazgatásnak is lőttek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

nkklub szab-szolg

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ami kimaradt a cikkből: Az uniós választások után beszántják az önkormányzatoka ... Tovább...
  • Szöveg, szöveg, szöveg-a valósághoz semmi köze. Nem volt itt bürokrácia csökkent... Tovább...
  • Te jó ég, ez az ember megintcsak elhiszi, amiről beszél? Bürokráciacsökkentés: m... Tovább...
  • Értem én, hogy a jogszabályokat be kell tartani, mert csak így törvényes a sztrá... Tovább...
  • Nem csökkentve a program értékét, de egy két apróságra felhívnám a figyelmet. A ... Tovább...
  • A falvak - különösen a kis falvak - jelentős részében nincs háziorvos, ahol van ... Tovább...
  • Vidéken, a falvakban az emberek, több mint a felének nincs sem számítógépe, sem ... Tovább...
  • Az ügyfélszolgálat csak azt jelenti, hogy sorban állnak az ügyfelek? Az elektron... Tovább...
  • Erről a nagy blabla szövegről, mint önkormányzati tisztségviselőn ek megvan a vé... Tovább...
  • Fördős úgy hazudik mint a vízfolyás. Igaz csak azt hajtja végre amire a politika... Tovább...
  • Túlment bárki is az általános ismereteken és számszerűsített e az Őt ért hátrány... Tovább...
  • Nagyon nagy a baj! A felállt 2500? - szerintem több, és még többen lesznek - ügy... Tovább...
  • Én megértem azt aki marad, azért vidéken, speciális képzettséggel nem könnyű más... Tovább...
  • Családbarát munkahely.☹ Tovább...
  • Azt gondolják a vezetők, hogy a kormánytisztvis előkkel és a köztisztviselők kel... Tovább...